Püspök atya Bicskén

 

2012. október 7-én, délután 4 órakor régen várt ünnepre gyűltünk össze templomunkban. Spányi Antal megyéspüspök úr látogatott el hozzánk – kérésemre -, hogy kiszolgáltassa a bérmálás szentségét azoknak a felnőtteknek és fiataloknak, akik már hosszú ideje készülnek arra, hogy a Szentlélek kiáradás által az Egyház „nagykorú” tagjaivá váljanak. A püspöki látogatás másik célja, hogy a megyéspüspök áttekintse a egyházközség életét, működését, és tájékozódjon az egyházközség lehetőségeiről.

27-en készültek fel arra, hogy püspök atya megbérmálja őket, hogy lehívja rájuk, életükre a Szentlélek ajándékait.

Dicséret illeti a bérmálkozókat a készületükért, amelynek végén – törvényben megszabott módon – vizsgát tettek.

Október 6-án, szombaton délután végezték el szentgyónásukat a bérmaszüleikkel együtt. A bérmálási szentmisében a püspök atya előtt letették a hitvallásukat, és ígéretet tettek arra, hogy hűségesek maradnak Krisztushoz, az Ő Evangéliumához, és példamutató katolikus keresztény életet fognak élni.

Az alábbi lejátszó csíkon az egész szentmisét meghallgathatja az olvasó. Aki jelen volt, a meghallgatás alkalmával felidézheti magában az eseményeket, és a szentmise üzenetéből még jobban elmélyítheti magában az ott elhangzottakat. Akik nem tudtak eljönni, őket némileg segítik a fényképek, amelyeket honlapunk galériájában tudnak megnézni.

(A fényképek tehát a galériában vannak. Ha erre a hivatkozásra kattint, Egyházmegyénk honlapjára jut el. Néhány kép erejéig ott is tudósítanak a történtekről.)

Az alábbi lejátszón az egész bérmálási szentmise hanganyagát tesszük közzé.

JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.

 



scroll back to top