hirdetések

2020. 12. 27, Vasárnap

2021. január első vagy a második hetében a templomtorony felújításával kapcsolatos munkák megkezdődnek. A Székesfehérvári Egyházmegye által kiválasztott cég elkezdi a kivitelezést.

December 31-én (csütörtökön) az év utolsó napján hálaadó Szentségimádást és Szentmisét tartunk a templomban. Szentségimádás 17.00 órakor, Szentmise 18.00 órakor lesz.

2021. január 1-én Szűz Mária, Isten Anya főünnepen, ami parancsolt ünnep, Bicskén a szentmise online lesz 9.00 órakor.

Ez a nap a Béke világnapja is.

Megjelent Madassery Benvin Sebastian SVD verbita misszionárius atya „Ő az” című új könyve. Aki szeretné megvásárolni a könyvet megteheti Bicskén a plébánián és a templomban, a társplébániákon a sekrestyéseknél. Sebastian atya ajánlása:

Amióta itt vagyok, mint misszionárius szerzetes pap, sok keresztény és nem keresztény emberrel találkoztam, akik nagyon érdeklődnek a hinduizmus és a buddhizmus iránt. Sőt sokan keresik bennük az életük célját. Ebben a könyvben próbálok rávilágítani, hogy a hindu alap könyvekben rejlő fontos üzenetek is Jézus Krisztusra mutatnak, vagyis azok is Jézus Krisztust keresték a maguk módján. Tehát nem keleti ideológiákban és filozófiákban kell keresni az életünk célját, hanem Krisztusban, az Ő tanításában és az Oltáriszentségben. Két tanúságtétel is van a könyv végén. Egyik egy híres dél indiai színésznő, aki Brahmin kaszthoz tartozott és elfogadta Jézust, és egy muszlim imám megtérésnek története, amely nagyon megrázó”

Minden vasárnap 15 és 18 órakor áldozási lehetőséget biztosítunk a bicskei templomban. A megjelenő hívek pár perces liturgia után vehetik magukhoz az Eukarisztiát.

2021. január 6. után megkezdődik a házszentelések időszaka. Kérjük, hogy azok a testvérek, akik szeretnék, hogy a járványhelyzet ellenére felkeressük őket otthonuk megáldása érdekében, jelentkezzenek a sekrestyésnél, a plébánián vagy e-mailen.

CSAK BICSKE

Kérjük a híveket, hogy azon adományaikat, melyeket szokott rend szerint a vasárnapi vagy az elővételezett misén perselyadományként felajánlanának, a hétköznapi misék alkalmával a kihelyezett állóperselybe tegyék, vagy legyenek szívesek elutalni a Plébánia bankszámlájára, ezzel megkönnyítve a Plébánia gazdálkodását ebben a nehéz időszakban. A bankszámlaszámot a honlapon a tudnivalók menüpont alatt, vagy ide kattintva megtalálják!