2021.9.19, Vasárnap

NEK, Eucharisztikus Kongresszus végétért. Örülök, hogy igen szép számban vettünk részt az eseményen. Köszönöm a szervezőknek, önkénteseknek a szervezési munkát és a jótevőknek a hozzájárulást.

Szeptember 22-én újraindul a ’40 Nap Az Életért’ imaközösségünk, az imacsoport tagjai 40 napig együtt imádkoznak a babákért és a kismamákért. Aki szeretne csatlakozni, keresse Goda Veronikát vagy Jäger Juditot. A csoport a Szentségimádások és az imalánc mellett 3 személyes találkozót is tervez tartani, az első alkalom 09.23-án csütörtökön este a Szentmise után lesz a bicskei Plébánia közösségi termében.

A plébániánk lelkipásztori terv (Missziós Terv) készítésében résztvevő testvéreket újra hívom Szeptember 24-én, pénteken 18.00 órára. A templomban kezdünk Szentségimádással.

„Minden forrásom belőled fakad” címmel előadást tartunk (Verbita atyák és a Bicskei zenekar) a Felcsúti Faluházban, 2021. 09. 25-én szombaton, 17-19 óra között, szeretettel várunk minden érdeklődőt.

A templomunk felújítási folyamatának első üteme befejeződött. Azt az örömhírt szeretném közölni a testvérekkel, hogy jövő szombat estétől (Szeptember 25-től) újra a templomban fogjuk tartani a Szentmiséket egy bizonyos ideig, addig, ameddig nem kezdődnek el a további felújítási munkák. Szeretettel várunk mindenkit.

Október 8-án pénteken este 18:30 kezdettel fórumot tartunk Templomunk múltja, jelene és jövője címmel, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Szeretnénk beszámolni az idei év munkáiról és a jövő terveiről, előadóink lesznek a művészettörténészek, restaurátorok és Gutowski Robert építészmérnök úr is. A fórum a Fiatalok Házában kerül megrendezésre.

Október 9-én (szombaton) indulunk az Országos Világmisszió Ünnepre Budatéténybe a Verbitákhoz, amely közvetlen készülődés lesz a Missziók Vasárnapjára Október 17-ére. Erre az alkalomra buszt szervezünk, a plébánián lehet jelentkezni. Szeretettel várunk Benneteket.

Közeledik Tabódy István atya halálának 21-ik évfordulója, szeptember 25-én (szombaton) lesz. Az egyházközségben az esti Szentmise végén rövid megemlékezés tartunk róla.  A Szentmisét István atyáért ajánlunk fel.