Hétfőn felnőtt hittan tartunk a bicskei plébánián. Szeretettel várunk Benneteket.
Bicskén vasárnap a rózsafüzér titokcsere 15.00 órakor lesz a templomban.
2024. november 20-án, szerdán 17.30-kor az elsőáldozásra készülő gyerekek szüleinek találkozója lesz a bicskei templomban. A találkozás gyerekek nélkül lesz. Várjuk szeretettel a kedves szülőket!
Bicskén, február 7-én pénteken, a református testvérek Ökumenikus farsangot szerveznek a református gyülekező teremben. A létszám 50 főre van korlátozva., a mi közösségünkből 25-en vehetnek rész. Kérem, jelentkezzetek minél hamarabb az irodában, vagy személyesen a plébános atyánál.
A szentév kapcsán Róma városában 2025. július 28-a és augusztus 3-a között ifjúsági világtalálkozó kerül megrendezésre. Fiatalok a világ minden tájáról szeretnének ehhez az eseményhez csatlakozni, s szeretnének a remény zarándokaivá válni.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága szervezésében a Magyar Katolikus Egyház is szeretne csatlakozni ehhez a zarándoklathoz, s szeretné, ha minél több fiatalnak tudnának életre szóló lelki élményeket szerezni. Aki szeretne részt venni ebben az eseményben, kérem, hogy ezen a héten ( péntekig ) jelentkezzen a plébánián. Fontos, hogy a programra a 18 és 30 év közötti fiatalok jelentkezhetnek.
Bicskén február 6-án, elsőcsütörtököt tartunk (szentségimádás és szentmise), amelyen különösen imádkozunk, hogy Isten gyógyítson minket a lelki és testi betegségeinktől. A szentmisén celebrál Varga János SVD atya. 17.00 órakor szentségimádás ( csendes készülődés a szentmisére, gyónási lehetőség). 18.00 órakor szentmise és szentségimádás, imádsággal a gyógyuláséért. Mindenkit szeretettel Várunk.
2025. február 10-16 között ( hétfőtől – vasárnapig ) immár 5. alkalommal rendezzük meg Bicskén a Házasság heti programokat. A Kultúrkúriában hétköznap minden este 18 órától – 20.00 óráig várnak minket a meghívott vendégek. Szombaton gyertyafényes vacsora lesz a Korona Étteremben és vasárnap a bicskei templomban 9.00 órakor a szentmise keretében a házaspárok megáldása és a fogadalom megújítása lesz. Szeretettel várunk Benneteket.
Bicskén a Karitász szervezésében megalakult a „látószög” a Vakok és gyengénlátók csoportja. Első klub napunk 2025.02.18-án 16.30 órakor lesz a plébánia közösségi helyiségében. Minden érdeklődőt szeretettel hívunk.
Az új ambót és áldozati oltárt szeretnék készíttetni a bicskei templomunkban. Ez csak a hívek és jótevők adományából fog tudni megvalósulni. Aki szeretné támogatni ezt a cél, kérem, hogy a kihelyezett állóperselybe, csekkel vagy átutalással tegye meg, megjegyzésbe az „oltár” szót írva. Köszönjük az adományokat.
Bicskén a perselybevétel múlt vasárnap: 83.385 Ft volt. Hálásan köszönjük az adományokat.
Liturgikus Ünnepek:
- hétfőn: Szent Balázs emléknapja
- Szerda: Szent Ágota szűz és vértanú emléknapja
- Csütörtök: Miki Szent Pál és társai emléknapja
Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította a megszentelt élet világnapjává Gyertyaszentelő Boldogasszony napját, február másodikát. Azóta ezen a napon azokat az elhivatott férfiakat és nőket is ünnepeljük, akik megszentelt életet élnek szerte a világban. Imádkozzunk a szerzetesekért és a megszentelt életet élőkért, valamint a hivatásokért!