Fantasztikus táboron vagyunk túl, sok élménnyel gyarapodtunk, és a remény is újra éledt! Nehézségként éltem meg, hogy több segítőm, akik az eddigi években oszlopos tagjai voltak a szervező csapatnak, sajnos idén már nem tartott velünk. Ki-ki szárnyra kapott, és elhagyta a fészket. Az elengedés sosem könnyű.
Kisebb, de lelkes csapattal készültünk az idei táborra, és ez a csapat is megfogyatkozott, mire a tábor elérkezett. Újra rá kellett döbbennünk, ez a tábor épp úgy mint minden, ami körülvesz bennünket ajándék, és tudnunk kell elfogadni, hogy nagyobb erők kezében vagyunk.
Hiszen a táborunk is erről szólt idén: AZ ERŐ LEGYEN VELED! Lett is. Mindannyiunkkal, hiszen erőnkön felül kellett teljesítenünk. És teljesítettünk. Egy hajszállal nem kaptunk nagyobb terhet annál mint amit igaz nyögve, de elbírtunk. 35 gyereket két napig 8-an, majd kibővülve 11 fővel táboroztattunk.
A napközis táborunk kiemelkedő eseményei voltak a nyitó és záró szentmisék, a reggeli közös imák Szent II János Pál pápa, és Kalkuttai Szent Teréz anya nyomdokain járva, az ő imáikat, útmutatásaikat követve. Kedden kalandparkba, csütörtökön fürdőben jártunk. A plébánián ugrálóváraztunk, tollasoztunk, pingpongoztunk, csapatmunkában képeket festettünk. A templomban templom ismereti játékot játszottunk. A gyermekotthon kertjében számháborúztunk, Bicske szívében métáztunk. Ikével medálokat és más csodás kerámiákat készítettünk. A karitászos hölgyek segítették szebbé tenni ezt az együtt töltött öt napot!











